fodrok közt lángol,
sarkának kopja
szívekbe táncol.
Tüzes paripa...
csípője ringó;
felszegett feje
büszke flamingó.
Haja ébenje
tűz fényén fátyol,
csillag, ha ragyogja,
magához láncol.
Lépdeltél-e valaha
harmatos fűben,
mikor a nap álmosan felkel,
pacsirta dalára ébredtél-e már
csókos reggel?
Érezted már hajnal könnyeit
mikor talpad simítja,
s az ég kékje reád borult,
ha kedvesed éhed csitítja?
Fürdetted-e tested
hajnali fényben,
szaladtál-e kósza
tavaszi szélben,
pataknak hűs vize
oltotta-e szomjad?
Szeretlek Kedvesem,
valaha kimondtad?
Mert ha e csodákat
nem élhetted soha,
életed mit sem ért,
mert ez maga a csoda.
Hosszú lesz a tél…
Kezeimben
fáj a pillanat.
Fagyott görcsét oldanám,
melegíts és vigyázz rám.
Magamra húznám
szívednek jó melegét,
betakaróznék.
Hosszú lesz a tél fázom,
melegíts boldogságom.
(Szűcs Helena)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése