Ha lehetnél kertemnek virága,
tüskéket soha nem növesztenél,
az égboltnak ragyogó kék csillaga
fényében, ékszer lennél valakinél.
Hajnal könnyeket csak értem sírnál,
vihart szító vad szelek örömén,
s ha szirmodra fájdalmas sebet firkál
egy tört ágvég, keseregnék közönyén.
Fájó sebed űr, tátongó hasadék,
méhek dongva gyógyírt hintenek rája,
s lelkem szirmod törését egyre fájja..
Ragyogva virulsz majd minden tavaszon,
illatos ajándék virágzó léted,
soha nem bánt majd kezed.. félve kérded.
Saját fotóm, saját virágom...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése