Sóhajok szakadtak

Sóhajok szakadtak...

Muzsikáló szenvedélyünk
halk sikolyokkal térdelt
a szerelem oltára elé,
hogy a nyári pipacsmező
bókolva ágyat vessen nékünk;
szerelem illatú párában,
csókban fürdesse testünk.

Felettünk a lopakodó
idő úgy kerengett, mint egy
visongó madár, ha csenik
a jussát. Csillogó szemeink
tanították a csillagokat;
a lelkünkig ragyogjatok,
ne hunyjatok ki, mint olykor
a megfáradt szenvedély.

Csendes neszekkel válaszolt
a zizzenő pamlag, sóhajok
éledtek-szakadtak, s a távolban
ujjongott sok szerelmes békanász.
Mi is elvesztünk... már tajtékzó
vizeken eveztünk, s engedtük,
hogy dalra fakadjon testünk;
selymes húsunk, mint csacsog.

(Szűcs Helena)