Hogy mi a magány..
A mellkasodra rátelepül és ott szenderül,
téged elveszejt, s nem felejt, ha engedsz néki.
Gyötrő e kín.. mikor az étel az asztalon gőzölög,
s az élethez sincs már sok közöd,
mert nincs kinek meríts, hogy adj abból a jóból,
a megédesült gyengéd megszokott szóból.
Csordulna belőled.. de hová, és kinek?
Üresen már soha nem marad a tál,
mert kevés az az egy éhes száj, másik feled elveszett.
Húz a közös ágy, és magadra húzod bőre illatát,
amit ott hagyott néked. Szöknek a hónapok és
évek, halványul a beléd égett mozdulat,
csak a párnád segít jajongva kiáltani,
nyomát melléd emlékből elrendezi.
Nem találod a helyed.. nincs váll kire
ráhajthatnád fejed, csak a csend szusszan,
kondul az éjjeleken, s a falikárpit már többet
nem izzik vörösben.
téged elveszejt, s nem felejt, ha engedsz néki.
Gyötrő e kín.. mikor az étel az asztalon gőzölög,
s az élethez sincs már sok közöd,
mert nincs kinek meríts, hogy adj abból a jóból,
a megédesült gyengéd megszokott szóból.
Csordulna belőled.. de hová, és kinek?
Üresen már soha nem marad a tál,
mert kevés az az egy éhes száj, másik feled elveszett.
Húz a közös ágy, és magadra húzod bőre illatát,
amit ott hagyott néked. Szöknek a hónapok és
évek, halványul a beléd égett mozdulat,
csak a párnád segít jajongva kiáltani,
nyomát melléd emlékből elrendezi.
Nem találod a helyed.. nincs váll kire
ráhajthatnád fejed, csak a csend szusszan,
kondul az éjjeleken, s a falikárpit már többet
nem izzik vörösben.
(Szűcs Helena)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése