Bűvöletedben.... (Evokáció)

Bűvöletedben… /Evokáció/

„Előttünk" a puha lábnyomok telet
rajzoltak a sétányra, s az alkony, barna
hajadon fényesen felragyogott.
Félszeg árnyak osontak, "sugárkoszorút"
vontak márvány homlokod köré, mintha
búcsúzót, utolsó érintést küldenének;
majd „csenddé" szelídülve szunnyadjanak,
fények és hangok a néma merengésben.

Hajad selymének barna ragyogását
beitta tekintetem, s érzékeimet örök illatod
körbelengte. Reszketeg csipkebokor lehetne
szépségednek égi mása… csodás e valód.
Magam sem értem, de betölti szívem
ragyogásod, s az olthatatlan szomjúság;
mégis talány számomra, hogy téged látlak?
"S a fényt szemem beitta a szívembe:"
Bűvöletedben csak álltam szótlanul,
"és percek mentek, ezredévek jöttek, "
szelíd bújással megfogtad kezem.
Pillámat a rebbenőt lehunytam, hogy földi
angyali ölelésedben érezhessem, végleg
belém ivódtál, s mint sivatag homokjában
az utolsó csepp két sóhajtás között,
felszakadjon belőlem : Mennyire szeretlek!

Írta: Szűcs Helena

(Az idézett szavak Tóth Árpád Esti sugárkoszorú c.verséből lettek kiemelve)

http://youtu.be/hq9to7am2iw