Boldog hallgatag...

Boldog-hallgatag…


Vállamra pereg a fáradt végzetem,
s a hajnalnak fénye szememben ragyog;
benne rejtőzködő kábult öntudat
fény szirmokat hullat, mint alkonyon a

megfáradt nap. Mögöttem letűnt órák
percet sírnak, érdemes-e várni a
holnapot; s a lehulló könnyek reményt
rebegnek, törékeny lelkem felzokog.

Pirkadati rezgés fényekkel táncol,
mosolyomat már csak reád terítem;
hajnali fuvallat harmatát hinti,
és a valóság cseppjei ragyognak.

Kúszik a nap, már boldogan eszmélek...
szemem fényvirágokkal kacérkodik.

(Szűcs Helena)