Helena: Csipkék hullanak...

Csipkék hullanak...
Helena


Dús keblű szerető szítja szerelmüknek tüzét...
rétnek virágait taposó nyári hajnalon,
s illatos mámorok gyönyöre, ring a karokon.

Csipkepárnás márvány domborulatok virulnak,
s terülnek lomboknak árnyán vágysíró éjszakán,
mikor erdők bódulatán hintáz a holdsugár.

Öleld hévvel, ha hűs szellők lengedeznek este,
s csillagfátyolba bújt ölelésnek szorítását
féltőn vonja ölébe, a hevület s varázsa.

Kezeid mohó bilincsébe elfojtott vágyak...
Lélegzet akad, venyige tüze még szikrázik,
de a holdfény, jegenyék hegyén csókra vadászik.

Meglelt örömét ne hidd, gúnyt űzve üzekedik...
tilos az est, s éjszaka árnyán reszket a remény,
mert oson az idő, s legyint... hát vesszen az erény.